Pályázati összefoglaló

A Lógjunk Anyuval Egyesület szervezésében egy kerekasztal megbeszélésre invitáltunk minden érdeklődőt 2021. Október 14.-én Nyíregyházán. A beszélgetésen a szakemberek mellett az édesanyáké volt a főszerep, hiszen róluk és igazából nekik szólt a rendezvény. A Jósa András kórházból Dr. Pap Károly Szülészeti Osztály Osztályvezető Főorvos Úr, Dr. Enyedi Andrea vezető szülésznő mellett Balogh-Endrédi Zsófia a szülészeti részleg pszichológusa volt jelen, továbbá Szilágy Enikő a Magyar Szülésznők egyesületének elnöke. Deák Andrea az egészségügyi ellátás területéről érkezett, mint védőnő.

 

Első körben a tavalyi év nagy változásáról beszélgettünk, miszerint nincs szabad orvos választás a szülészeti rendszerben. Dr. Pap Károly, elmondta csak  személyes véleményét mondhatja el mint osztályvezető főorvos nincs felhatalmazva tájékoztatásra.. A hálapénz rendszerét helyesen eltörölték 2020. novemberben, így ez már bűncselekménynek minősül, ahol is mindkét felet büntetik. NVSZ Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálja a gyanús eseteket, ahol problémát észlelnek elindult az eljárás. A hálapénz eltörlése mindkét fél számára kedvező. Látható az a tendencia, hogy aki mégis a választott orvosánál akar szülni, az a magán intézetek felé fordul (Budapesti adatok szerint minden hetedik szülés magánintézetben zajlik 600 ezer és 2 millió forint összeg között). Magánrendelést az az orvos folytathat, aki erre engedélyt kapott, 2022 december végéig. A másik probléma, hogy munkaidőn kívül nem tartózkodhatnak az orvosok a kórházban így nem lehet jelen a választott orvos, mindazonáltal azért sem, mert az az orvos, aki végigkísérte a várandósságot a 9 hónap alatt a magánrendelése keretein belül, bűncselekményt követ el, ha a szülés időpontjában a szülést levezeti. Ez programozott szülésre, császármetszés is igaz. 

 

Egy édesanya érdeklődött, hogy több-e a császármetszés a fenti okok miatt?

Pap Károly osztályvezető főorvos elmondta, hogy bízik benne, hogy olyan etikai szinten vannak az orvosok, hogy csakis indokolt esetben végeznek császármetszést. A szülő nők részéről van egy nyomás, hogy szeretne a választott orvosnál szülni, de nem lehet ott, bizonytalanságot kelt benne. Itt fejtette ki a főorvos Úr, hogy ugyan a családbarát szülészet irányelveit 27 pontban megfogalmazták, ennek egyelőre nincs meg sem a személyi sem a jogszabályi háttere. Az irányelv megállapításai angol orvosi társaság összefoglaló irányelveiből lett átvéve a feltételek biztosítása nélkül. Néhány ezek közül: egy szülő nővel egy szülésznő foglalkozzon, biztosítani kell a fájdalom csillapítást, vízben vajúdást, vízben szülést, szülési tervvel érkezzen a szülő nő melyet szülésnél be is tudnak tartani. Az édesanyák beletörődtek ebbe a rendszerbe, hogy választottak orvos, szülésznő nem vehet részt szülésüknél. Az ötlet jó, de a megvalósítással vannak problémák. 

 

Dr. Enyedi Andrea egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a császármetszés utáni aranyóra megvalósítása továbbra is lehetséges. Az szülő nőnek jelezni kell mielőtt a műtőbe betolják, mert ott másik team dolgozik, ők nem tudnak róla. Ám sajnos a COVID miatt az apák nem lehettek jelen a műtőben, de utána igyekeznek biztosítani az együttlétet a család számára. Abban az esetben ha szól az édesanya, hogy nem bírja a babát, elfáradt, abban az estben elviszik a babát. 

 A vízben vajúdásnak személyi feltétele van, mert a vízben szülő nővel egy szülésznőnek ott kell lennie így a maradék szülő nőre adott esetben egy szülésznő maradna, ez életveszélyes így nem minden esetben valósítható meg. Van egy minimum rendelkezés, mely szerint mi az a minimum létszám amivel egy szülészet működhet. Ez a minimum létszám semmi esetre nem az optimális. Az elvándorlás is nagy a részükről.

Fentiek kapcsán azt is elmondták, hogy amennyiben szülés miatt érkezik a kismama és nincs érvényes védettségi igazolványa, gyorstesztet végeznek, amennyiben ez pozitív, elkülönítve, de minden feltételnek megfelelő szülőszobára kerül, műtő is rendelkezésre áll. 

 

Következő kérdés volt, hogy hogyan alakul a hazaengedés most?

Enyedi Andrea elmondta, hogy 72 óra a spontán szülésnél, az újszülött részéről szükséges ez. Pap Károly hozzáfűzte, nem az adott osztály dönti el, hanem egy meghatározott minimális nap után kap a kórház finanszírozást, ez spontán szülést követően 72 óra, császármetszés után 48 óra. A családbarát szülészeti irányelvek kapcsán 24 óra már ideális lenne. Az ambuláns szülés kategória a fenti okok miatt nem működik. Szilágyi Enikő hozzátette, hogy előre be kell jelenteni a védőnő részére, ha valaki a szülés után 24 órával haza akar menni az újszülöttel. Ezen kívül a területileg illetékes gyermekorvosnak vállalni kell, hogy a kötelező vizsgálatokat megcsinálja, a BCG oltást is beadja neki, ez mind nagy utánajárást esetleg plusz költséget jelent a szülők számára a kórház pedig nem kapja meg a térítést. 

 

Említésre került az otthonszülés is, hiszen 2014 óta lehetőség van az otthonszülésre is, de városunkban ez nem egy megszokott szülési forma. Fontos a valós, igaz tájékoztatás. A megfelelő szabályok betartásával lehetséges ezt szabályosan csinálni. Két szakembernek kell ellenőrizni az otthonszülést akik képesek felismerni ha probléma adódna. Háttérkórházként tudnak róla ha legális otthonszülés történik. Neonatológus nyilatkozata is szükséges aki az újszülöttet megvizsgálja. 

Szilágyi Enikő elmondta, hogy egy szép világban az is megvalósítható lenne, hogy egy bába aki minden szempontból elismert a rendszer szerint is, gondozza a kismamát és a szülés akár történhet egy kórházban is, ami szépen felújított, lehetőség van a vízben vajúdásra-szülésre, majd egész éjszaka együtt lehetnek az apukával hármasba, reggel pedig hazasétálnak közösen. Sajnos a mostani rendszer és lehetőségek ettől nagyon messze állnak. Elmondta, hogy a mostani változásoknak a szülő nők mellett a szülésznők a nagy vesztesei hiszen a bérüket továbbra is alacsonyan hagyták. A szakma iránti szeret mellett anyagi okokból is vállaltak plusz szüléseket, de erre a jövőben nincs lehetőségük. Az, hogy egy kórházban megvalósulhat a vízben szülés, aranyóra ez a vezetők személyiségén, hozzáállásán múlik hogy hisznek ebben hiszen az új törvénnyel visszafelé fejlődünk. A jelenlegi helyzetben Nyíregyházán nem is lehetséges az otthonszülés, mert nincs bába a megyében és a megnövekedett otthonszülések miatt nem vállalják a nagy távolság miatt.

 

Pap Károly itt mondta el, hogy a felelős személy nem csak a szülész orvos lehet, hanem szülésznő is. A jelen lévő Szilágyi Enikő szülésznő számos alkalommal kísért végig már várandósságot. Magyarországon nem éri el az 5%-ot az otthonszülés aránya, de a Covid alatt emelkedett ez a szám.

 

Következő téma a várandósgondozás kapcsán a kötelező tanácsadás volt. Itt a szakemberek elmondták, hogy a kötelező a trimeszterenkénti egy vizsgálat, de az átlagos a havi egy. Magas rizikójú várandósság esetén 1-3 hét is lehet, például a toxémia esetében. Alacsony rizikójú várandósság esetén elegendő a trimeszterenkénti egy látogatás. Ahhoz hogy megkapja a kismama a védőnőtől a kiskönyvet, nem szükséges orvossal találkozni, szonográfusi vizsgákat után is igazolják az élő terhességet. 

 

Következő téma a jelenlegi szülészeti protokoll alakulása volt.

Beérkezik a szülészeti sürgősségi ambulanciára, a vizsgálat után felkerül a szülőszobára. A szülés aktuális szakasza szerint következnek a további teendők, attól függ, hogy elfolyt-e már a magzatvíz, van-e már fájás. Az alternatív lehetőségek megvannak amennyiben lehetőség van rá, de elképzelhető hogy lesznek bizonyos szigorítások a vírushelyzet miatt. Pap Károly itt beszélt az oltás fontosságáról, a vírus veszélyéről egy várandósság alatt.  A maszk viselése kötelező a kórház területén, a kórteremben is amennyibben nem egyedül van az édesanya.

 

Nagy változás volt még az elmúlt években a szülészeti osztály felújítása, ennek köszönhetően az úgynevezett VIP szobák megszűntek. A, B oldalon a terhes kismamák fekszenek, az A oldalon csak megszült kismamák vannak. A kétágyas új szobák minden igényt kielégítenek, alkalmasak lehetnek látogatók fogadására. Pap Károly elmondta, hogy sok esetben jobb is ha nem egyedül van az édesanya, leginkább első gyermeket szült édesanyánál. A látogatást is egyeztetni tudják, egyik-másik anyukához is be tudnak menni a látogatók, de a frissen szült anyákat védeni kell a sok látogatótól. Ez jelenlegi COVID helyzetben szünetel, csak szüléskor és az „aranyorában” lehet egy hozzátartozó a szülésnél – megfelelő szabályok betartása mellett.

Egy megfigyelő szoba kialakítása is a cél. Egy messziről érkezett anyuka, akinek nem is indult be teljesen a szülés és napokig van a kórházban itt lennének elhelyezve. Ez alkalmas lenne a megfigyelésre, hogy biztosan csak akkor küldjék haza az édesanyát ha még nem indult meg a szülés.

 

Balogh-Endrédi Zsófia a szülészeti részlegen dolgozó pszichológus beszélt a szülés utáni depresszióról, arról hogy már ott a gyermekágyi részlegen kérhetnek segítséget az édesanyák. Akár a nővér pultnál, akár a kezelőorvosnál jelezheti az édesanya a problémáját, ekkor a pszichológussal átbeszélik a felmerült tűnteket, hogy mikre érdemes figyelnie. Egy édesanya kérdése, hogy minden esetben az édesanyának kell-e jelezni, vagy egy rosszul sikerült, akár koraszülés vagy halva születés esetén automatikusan felveszi a kapcsolatot a pszichológus az édesanyával? Egy kolléganő jár a szülőszobára, egy pedig az osztályra, így rögtön ott vannak ha tragédia történt. Következő kérdés, hogy a várandósgondozás során szűrik-e. Igen, szűrik a védőnői hálózattal együttműködve egy kérdőívvel szűrik. Az osztályos ellátáson túl is folytatódik adott esetben az ellátás, járóbeteg ellátás keretében így az utógondozást is ugyan az a személy viszi tovább aki elkezdte a kezelést. 

Ezzel kapcsolatban, az új rendszer miatt Pap Károly elmondta hogy nagyon sok múlik a kommunikáción, hogy az érkező kismamát milyen módon készítik fel , hogy a választott orvosa,  szülésznője nem lehet ott a szülésnél, de  arról is kap tájékoztatást, hogy szakképzett orvosok vannak jelen – négy fő három-négy szülésznő – akik igyekeznek sgíteni neki.. A kommunikáció kiemelten fontosságú császármetszés esetében is, a császármetszés életmentő is lehet. A felesleges császármetszést kell kerülni. Szilágyi Enikő beszélt a szülésfelkészítők fontosságáról. A post traumás szülésről is szó esett. Pap Károly elmondta, hogy nem biztos, hogy attól lesz traumás, mert sokáig vajúdik, vagy mert gátmetszés történik, hanem azért , hogy nem az történt mint amit a szülő nő elképzelt, vagy elvár és nem kap megfelelő információt, hogy melyik beavatkozás miért történt. 

 

A jelenlévők mind egyetértettek abban, hogy ez nagyon jó kezdet. Hasznos és szükség is van ilyen beszélgetésekre ahol a szakembereket és az édesanyákat összehozzuk.  Az internet korában rengeteg információ elérhető, amik közül a laikus nem tudja eldönteni mi a valós, az esemény célja éppen ez volt, hogy naprakész és megbízható információkat kapjanak a szülők. Dr. Pap Károly szeretettel vette a kezdeményezésünket, hogy a pszichológiai tanácsadás mellett, hordozási, szoptatási, babamasszázs segítséggel is elláthassuk a frissen szülteket.